Üdvözöljük!

Somogyvámos romtemploma (Lullázás 84.)

Ahogy egy asszony is addig szép,
míg egy szempár rá szerelemmel néz,
egy kőrakás is addig lesz csak templom,
amíg a lélek benne hittel talál otthont.

Nem tudni, ki emelte e templomot,
hogy mely szent óvta oltárkövét,
csak azt tudni, hogy tornya oldalt áll,
s a hit jele egy elpusztult falu felett.

Falai nem őrzik szentek csontjait,
nincs oltára, szobra vagy freskója,
mégis kövei büszkén hirdetik
Isten dicsőségét múló kor felett.

Mert az átok szavát elviszi a szél,
de az áldás szavait kőbe vésték,
ahogy tiszta lélek őrzi a szépséget,
kőben, asszonyban, nemzetben,

miben hiszünk, nem múlik sosem
így lesz a romból egész,
erre tanít minket a szántóföld felett
Somogyvámos ősi temploma.

Rozványi Dávid

Köszöntő

Kedves Látogatónk!

Tisztelettel és szeretettel köszöntöm községünk honlapján, és rövid ismertetőmmel szeretném figyelmébe ajánlani településünket.

Somogyvámos a Balatontól délre, Fonyód és Kaposvár között húzódó úton található 800 lelkes zsáktelepülés.

A települést dombok veszik körül, amelyeken rétek és ösvényekkel szabdalt kisebb erdők váltják egymást. 

Településünk már a középkorban lakott volt. Az 1940-es években feltárt avar temető és az Ihász dűlőben emelkedő Pusztatorony a korai megtelepedés bizonyítékai.

Különleges és érdekes falu a miénk. 

Somogyvámos határában, a gabonatáblák között emelkedik Somogy Megye jelképévé vált Pusztatorony, mely 2011-ben „Örökségünk - Somogyország kincse” kitüntető címet kapott a Megyei Közgyűléstől.

A Pusztatorony a XII. században épült késő román, kora gótikus stílusban. Jellegzetes, négyszögből nyolcszögbe formálódó tornya az óta rendíthetetlen, de állnak még a templom nyugati falai és félköríves szentélye is. A különleges formájú torony nemcsak a harang zúgását segítette a település minden szegletébe eljuttatni, de távolra néző, lőrésszerű ablakaiból kikémlelhető volt a portyázó hordák közeledte, és az egyhajós vaskos, tömör építményben a helyiek oltalmat lelhettek a támadások idejére. Körülötte egykor falu állhatott, mára gabonatáblák veszik körül, ameddig a szem ellát.

A falu számára a turizmus jelent kiemelkedési lehetőséget, és ebben a középkori templomromon kívül alapvető szerepe van a Krisna-völgynek, ami otthont ad a mára világhírűvé vált Indiai Kulturális Központnak és Biofarm ökofalunak.

A Krisna-völgybe látogató vendégek a Krisna-hívők mindennapi életébe kapnak bepillantást.

Krisna-völgy három különálló célt szolgál: vallás, turizmus, biogazdálkodás. Az elmúlt években egyre nőtt a vendégek száma, mely mára eléri az évi 25-30 ezer főt. A hely egyénileg is látogatható, csoportok részére azonban a Krisna-völgyi idegenvezetők különleges programot állítottak össze. A 260 hektár középpontjában, ahogy a hívők életének középpontjában is, a templom épülete áll. Az 1500 m² alapterületű épület a környék építészeti stílusát tükrözi, ezért jól beleillik a somogyi tájba. Belülről azonban indiai motívumok, oszlopok és boltívek, színes domborművek és festmények díszítik a falait.

A látogatók a templom és a szentély mellett a tehenészetbe, a kézműves stúdióba, a méhészetbe, az ajándékboltba és az étterembe látogathatnak el. Mindez idegenvezetéssel is megtekinthető. Krisna-völgy templomát a vendégek egy rövid sétával érhetik el, mely a biofarm botanikus kertjén visz keresztül. Az út mentén indiai stílusú pavilonok, dísztavak, hatalmas szoborelefántok és sok-sok különleges növény látható.

Bízom benne, hogy felkeltette érdeklődését településünk, és rövidesen meglátogat bennünket.

Szeretettel várjuk. Érezze jól magát nálunk! 

Dékányné Károly Marianna
polgármester

Hibabejelentő